A volt újpesti polgármester szerint a Pride mintájára a busójárást is be lehetne tiltani
A gyerekek védelmében, arcfelismeréssel, természetesen.
A gyerekek védelmében, arcfelismeréssel, természetesen.
A Demokratikus Koalíció is támogatja Karácsony Gergely előterjesztését, amelynek alapján a főváros él az elővásárlási jogával, és megveszi azt a rákosrendezői területet, ahol a tervek szerint felépülne Mini-Dubaj.
Uniós forrásból finanszíroznák a fejlesztéseket.
A jelenlegi polgármester, Déri Tibor már korábban bejelentette, hogy nem indul újra a tisztségért.
Sem a Wintermantel-éra, sem a mostani vezetés munkájával nem elégedettek.
A jelenlegi ellenzéki polgármestert ciklus közben rakta ki soraiból a Momentum.
Erről hétfőn egyhangú döntést hozott a kerület képviselő-testülete.
Déri Tibor közölte: elhagyja a Momentumot, a Fővárosi Közgyűlésben párton kívüliként a DK frakciójában folytatja.
Családi okokra hivatkozva jelentette be Újpest momentumos polgármestere, hogy nem száll újra ringbe a posztjáért, de vannak, akik DK-s háttéralkut sejtenek Déri Tibor visszavonulása mögött. Végül a politikus szerda délután bejelentette, kilép a Momentumból, a Fővárosi Közgyűlésben pedig a DK-frakcióhoz csatlakozik úgy, hogy a pártba nem lép be.
Nem indul újra a 2024-es önkormányzati választáson Újpest momentumos polgármestere. Déri Tibor állítólag családi okok miatt nem vállal újabb ciklust, ám a döntését helyette közlő ellenzéki pártok bejelentése után “bizalmi válságot” emlegetve függesztette fel Déri párttagságát a Momentum. A polgármester hallgat.
Népszerű a kommentelés a meteorológiai szolgálat Facebook-posztja alatt.
„Add vissza az élményt, add vissza a hangerőt!” – áll a levélben, amit Déri Tibor kapott.
A hvg.hu megkeresésére Déri megmagyarázta a vicc fogalmát, és közölte, kiáll az LMBTQ jogok mellett. A Momentumot vezető Gelencsér Ferenc lapunknak azt mondta, Déri posztja "semennyire" nem összeegyeztethető a párt értékeivel.
Az autós változatok túl sok forgalmat generálnának a tömegközlekedéses-kerékpáros változatnak pedig nincs értelme szerintük.
Az egyik IV. kerületi óvodában használni kellett az allergia elleni injekciót, amit egy tragikus haláleset után szereztek be.
Déri Tibor a Facebookon arról írt: tárgyalásokat kezdeményezne az illetékes minisztérium, a munkaügyi központ, a Tungsram Group és a cégnél működő szakszervezetek között a munkahelyüket elveszítők sorsáról.
A halálesetről Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere adott hírt. Feltehetőleg ételallergia vezetett a tragédiához.
A polgármester így szeretné meghálálni a plusz munkát, amit végeznek.
Az orosz pénzen választási megfigyelőnek Afrikába repülő Szabó Balázs tanácsnokként, bizottsági tagként és alelnökként is tevékenykedett a IV. kerületben.
Befektetésre szerződtek egy céggel 2018-ban, aminek pár hónap múlva elvették az erre vonatkozó engedélyét. A szerződést mégsem bontották. Sőt, a kerület olyan papírok hozama után is fizethetett jutalékot, amikhez nem is nyúlt a szerződtetett cég. A volt polgármester szerint mindez rágalom.